HETEDIK FEJEZET
177 Words
HETEDIK FEJEZET
JASE
Homályosan úszott el a szemem előtt a kép. Szédültem, vagy talán Tigone még mindig körbeforgott rémületében. Villanásokat láttam – Kazi verekedett, Mije elvágtatott, a távoli erődfal, sűrű erdők… imbolygott velem a világ. És aztán már semmit sem láttam.
Így?
Így lesz vége?
Talán már vége is van. De a kezem… az ujjaim… valamit szorítottak. Kazi? Hol vagy?
Fájtak az ujjaim. A karom lángolt. Tarts ki, Jase. Valamit markoltam. Tigone sörényét? A szárat? Még erősebben megszorítottam.
– Kazi… – Nem kaptam levegőt. A mellkasom…
Minden kihűlt, megdermedt. Az ujjaim elernyedtek. A ló, a nyereg, a levegő, minden eltűnt. Lezuhantam, a földre estem; a mellkasomba talált nyílvessző mélyebbre fúródott a testembe. Tüzes kín követte. Ismét lángolt az egész testem; gurgulázón, nehezen vettem a levegőt. Haldokló állatéhoz hasonló üvöltés tört fel a torkomból. Patadobogást hallottam, közeledő ló zaját, emberi lépteket, levelek zörgését. Közel voltak. Megpróbáltam oldalra fordulni, elmászni; penészes avart kapartak az ujjaim. Nem kaptam levegőt. Vért köhögtem fel, sós íze megtöltötte a számat. Így. Így lesz vége.
Fuss, Kazi. Fuss a…
Kazi…
A télikert… kérlek…
Szeret…
A sárkány feléled majd,
ezer arcot vesz fel,
becsapja az elnyomottakat, összegyűjti a gonoszokat,
istenként, megállíthatatlanul csap le.
Venda-ének
- Writer
