ÖTÖDIK FEJEZET
701 Words
ÖTÖDIK FEJEZET
JASE
A szél úgy üvöltött a síkságon, mint egy elhagyatott állat. Kazi meg én összebújtunk az alvógyékényen, még a takarót is a fejünkre húztuk, hogy megosszuk egymással a testünk melegét. Álmos lélegzete a mellkasomon párállott.
Engem hibáztatsz?
Tudtam, mire képes a hallgatás, miféle félelmeket és kételyeket teremthet. Alkalmaztam már számítón a rabokon, hagytam, hadd facsarjanak ki a néma percek mindenféle szörnyűséget a képzeletükből. Használtam a kereskedőkkel és a nagykövetekkel szemben is, hogy a magam javára hajlítsam a tárgyalásokat, hadd higgyék, hogy mindjárt felállok, és otthagyom őket. Zane-en is alkalmaztam, hogy kiszedjem belőle Devereux nevét. Kazival szemben sosem akartam bevetni, de elragadtak az érzések. A tagadás minden egyes megtett kilométerrel vesztett az erejéből. Birkóztam a gondolattal, hogy a levél tartalma igaz lehet. Kazi csak a bennem csapdába esett félelem hallgatását hallotta – de hát honnan tudhatta volna? Magam is megtapasztaltam, hogyan törhet meg valakit a csend, amikor az apám nem volt hajlandó szólni hozzám.
Adj neki időt, Jase, mondta akkor Tiago. Nem volt hátsó szándéka. Lesújtotta a gyász.
Tiago szavai semmit sem segítettek nekem.
Apám berontott a főajtón, kiabálva kereste az anyámat. Sylvey halálának híre akkor érte el. Távol volt, elkergette az egyik farmunkra támadó banditákat. Viharból jött, csöpögve, sárosan sietett végig a házon. Megpróbáltam megállítani a lépcsőnél, hogy megmagyarázzam, de félrelökött. Tűnj el innen!
Teltek a következő napok. Mindenki a testvéreimre összpontosított, akik még mindig betegek voltak. Micah meghalt. A többiek felgyógyultak. A félelmek, amelyeket meg akartam osztani apámmal, bennem ragadtak, különösen, miután elloptam Sylvey testét. Apám nem tudhatta, milyen bűntudatot táplált bennem a hallgatása. Tiago azonban megértette. Adj nekik időt, ismételte napokkal később, amikor a ház visszhangzott a szüleim veszekedésétől.
Ha itt lettem volna…
Akkor sem változtathattál volna meg semmit!
De hogyha…
Nem vagy isten, Karsen! Ne csinálj úgy, mintha az lennél! Nincs gyógymódod a lázra, senkinek sincs!
Több gyógyító kellett volna! Több…
Az istenek szerelmére, Karsen! Ami történt, megtörtént! Most az számít, mit teszünk ezután!
A kiáltozásuk hidegebben mart belém, mint a kint tomboló jeges szél. Igaz volt. Apám nem változtathatott volna semmin. De én? Én változtathattam volna Samuel sorsán? Nem kellett volna az arénába helyeznem, de azt gondoltam, az aréna irodája biztonságos. Jól felfegyverzett őrök álltak mindenhol, mert sok pénz cserélt itt gazdát. Ki támadta meg? Vagy valahol máshol történt? Egy dühös kereskedő tette egy hátsó utcában? Vagy egy elhagyott ösvény mellett várta egy titkos csapat, mint amilyen Fertigé volt? Hol volt a strazája?
– Ébren vagy – suttogta az álomittas Kazi.
– Sss – susogtam neki. – Aludj vissza.
– Mi jár a fejedben?
Szorosabban öleltem magamhoz.
– Az, hogy mennyire szeretlek.
– Akkor örülök, hogy ébren vagy. Mondd el még egyszer, Jase. Mondd el a rejtvényt…
Motyogott még néhány értelmetlen szót, aztán az arcát a vállamra fektetve visszaaludt. Csókot nyomtam a feje búbjára. A lélegzetem, a vérem, a nyugalmam.
A dombság lábánál voltunk, a nap melegítette az arcomat. Feléledt bennem a remény, mintha visszatértünk volna az útra, a régi életbe, és a vérszínű, meddő földre nem hullanának halott madarak. Észszerű világba tértünk vissza, amelyet jól értettem. Mindazonáltal elővigyázatosságból más útvonalat választottunk, hátulról, a Greyson-alagúton át közelítettük meg Tor Őrhelyét. Így hosszabb volt, de ha az egyik liga bajt kever, alighanem a városban vannak, minket pedig nem kísért straza.
Kazi hirtelen, halkan levegőért kapott.
– Mi az? – kérdeztem, a tekintetem végigszaladt a tájon.
Csodálkozó mosoly ült ki az arcára.
– Csak most jöttem rá, hogy nem Pokoltorka lesz az egyetlen város az új királyságban. Van még egy.
Tor Őrhelyének minden hegyét, völgyét, víznyelőjét ismertem.
– Nem – feleltem. – Pokoltorka az egyetlen város. Nincs másik.
– De, a település.
A felismerés szinte fejbe vágott. Még nem volt igazi város, de az új, általam megszabott határokon belül esett. Aggodalmasan füttyentettem.
– Mit fog szólni Caemus?
– Szerintem nem lesz gondja vele. Sőt, tetszeni fog neki. Másfelől viszont lehet, hogy Kerry megint megcélozza a térdedet, ha megtudja, hogy te lettél az új uralkodója.
– Majd a magas szárú csizmámat veszem fel a legközelebbi látogatásra. És mi lesz a királynőddel?
– Ő hálás azért, amit tettél, Jase. Ezt már tudod.
Valóban tudtam. Amikor vele és a királlyal vacsoráztunk, újra hangot is adott neki.
– De az még azelőtt volt, hogy megtudta volna, hogy a települése az uralmam alá kerül. Nem akarok semmi komplikációt, ami kockára tenné…
– Névre lesz szüksége. Van ötleted?
– Ezt talán a legjobb lesz Caemusra hagyni.
– Igaz. – De azért felvetett jó pár nevet; a fejét oldalra hajtotta, úgy ízlelgette a hangzásukat. Az álmai éppolyan színesek voltak, mint az enyémek.
- Writer
