Az Arab öröksége

2. fejezet

2. fejezetEddig csak sejtettem a dolgokat, de az, hogy Wallid semmit sem tagadott, mindent egyértelművé tett. Nem is tudom, kire vagyok dühösebb… Wallidra? Billalra? Magamra? Mindenkire lehetek, és senkire. Wallidon nem csodálkozom, hiszen ő ilyen. Eleve olyan hivatás mellett tette le a voksát, ami nem hagy választási lehetőséget. A parancsokat kötelessége teljesíteni, éppen ezért van jelentősége annak, hogy kaptak-e parancsot. A hírek beszéltek a védelmi miniszter utasításáról, de arról is, hogy a végrehajtók maguk határoztak úgy, hogy megölik al-Muwalladot. Egyébként egy pondró volt! Egy nagypofájú áruló, és tudhatta, hogy elintézik, amint szaúdi földre lép. Pechére azt hitte, hogy Isztambulban biztonságban van, de egy nagykövetség mindig annak a nemzetnek a felségterülete alá tartozik, amelyik országot képviseli. A hírekben arról számoltak be, hogy éppen házasság előtt állt, és a papírjai miatt tért be a követségre. Mivel szaúdi állampolgár külföldi esküvőjére magának a királynak kell adnia engedélyt, a titkosszolgálat előtt is kész tényként állt, mikor és hol találják meg az újságírót.

Kár volt esküvőre készülnie…

Miatta nem is kattogok… De Wallid…

Túl nagy nyilvánosságot kapott ez az ügy, és Billal a saját kezét bizonyára tisztára mossa majd, de ha a fiam bajban lesz, akkor itt kő kövön nem marad.

Megszívom a sishát, lassan engedem ki a füstöt, miközben a telefonomra nézek.

Hiányzol!

Ennyit írt. Elmosolyodom. Hogy nem tud kiábrándulni belőlem? Néha úgy érzem, hogy öreg vagyok már a szerelemhez, de Emese a szívébe zárt engem, és soha, egy pillanatra sem felejtettem el, hogy az a szív Csilla szíve. Értem dobog úgy, ahogy régen, és nem fordulhat olyat a világ, hogy én ezt elfeledjem.

Behunyom a szemem, a mai napig elszorul a torkom, ha eszembe jut. A kedves mosolya, a bájos arca, a szeplős bőre, a vörös haja, ami úgy omlott az arcomba, amikor fölém hajolt, mint az áldás, amit a Teremtő oszt. Ő szülte nekem Annát, akit a halála után Yasminnal úgy neveltünk fel, hogy mindent megtettünk érte. Feleségem ugyanolyan hévvel harcolt a jövőjéért, ahogy Csilla tette volna. Sokszor azon gondolkodom, hogy mi lenne, ha egyszer a mennyországban Yasmin és Csilla találkozna egymással. Vajon mit mondanának egymásnak? Mindketten köszönettel tartoznak a másiknak. Az emberi természetből kiindulva az lenne a normális, ha Yasmin haragja nem csitulna, de ő ennél nemesebb természet. Talán furcsa megfogalmazás, de azt hiszem, Yasminnak ajándék volt Anna. Az elején szenvedett ettől az egésztől, de később megbékélt, és valóban a lányává fogadta a gyermekemet. És Csilla? Mit mondana Yasminnak? Ő mindig lágy volt…, olyan törhető, sebezhető…, és mégis egy harcos… Őszinte volt, és olyan mélyre tudott vinni saját magamban, ami felért egy lélekutazással. Igen, azt hiszem, Csilla mindig utazni vitte a szívemet, a lelkemet és az érzéseimet. Reptette mindenemet mindaddig, míg az ég el nem vette tőlem és Annától.

Megköszörülöm a torkom, miközben megállapítom, hogy Yasmin és Csilla sosem találkozhat egy másik életben sem, hiszen még a hitük sem egy… Csilla keresztény volt, Yasmin és én pedig muszlimok vagyunk. Még így, érett és tapasztalt elmével is számtalanszor merengek ezen. Egyetlen reményem az óta a pokoli nap óta, hogy találkozni fogok vele még a halálom után, és rettegek belegondolni is, hogy ennek pont az lesz az akadálya, ami születésem óta az életem alapja. A hitem.

Van az ő túlvilága, és van az enyém.

Van az ő mennyországuk, és van a mienk.

Van az ő pokluk, és van a mienk.

Te is hiányzol!

Ismerem Emesét, mint a tenyeremet, nem fog csetelésbe bonyolódni. Megtanulta, hol a határ, és hűségesen vár arra, hogy újra Magyarországra repüljek. Azt hiszem, most elég sokat kell majd várakoznia, mert vannak gondjaim…

Végül úgy határozok, hogy felhívom őt. Hallani akarom a hangját, szükségem van arra, hogy ha csak egy pillanatra is, de kiszakítson ebből a kétségbeesett helyzetből. Csilla és Emese is Magyarországra repteti a lelkemet, amikor velük voltam, vagyok, és ez hatalmas ajándék, amit a kor előrehaladtával egyre jobban tudok értékelni.

– Gamal!

– Késő van. Most láttam, hogy írtál.

– Igen. De nem veszítette értelmét. Hiába telt el pár óra, még mindig így érzem. – Lehunyom a szemem, talán nem is a természetünk határozza meg a jellemünket, hanem a szívünk. Szó szerint. – Hogyhogy felhívtál?

– Nincsenek jó napjaim. Gondom van Walliddal.

Yasmin tud is Emeséről, és nem is. Ha azt állítanám, hogy nem világos előtte a helyzet, azzal a királyság legostobább asszonyának titulálnám, de nyilván, amit lehet, én is és Anna is diszkréten kezelünk. Nem azért, mert titkolnunk kell, hanem mert egyikünk sem akarja azt a nőt megsérteni, aki a legfontosabb nekünk.

– Walliddal? Mi baj lehet Walliddal?

Elneveti magát, mert jól tudja, hogy Wallid maga a tűz. Emese mindent tud a családomról. Mindent. Bár csak Annához van köze, de valahogy úgy alakult az életünk, hogy én nyíltan beszélhetek neki bármelyik gyermekemről, sőt még a feleségemről is. Régen Csilla barátságot kínált nekem, és ez akkor annyira dühített, hogy csaknem felképeltem érte. Elképzelhetetlen volt, hogy bizalommal, barátsággal forduljak egy nőhöz, erre most itt van Emese.

Ismét megszívom a pipát, és a plafonra szegezem a tekintetemet. Követem az álmennyezet díszének vonalát, ami olykor összeölelkezik az általam kifújt füsttel. Érzem, ahogy megnyugszom. Emese hangja, a szavai mindig egyfajta vágyfokozóként, ugyanakkor nyugtatóként hatnak rám. Furcsa kettőség.

– Belekeveredett valamibe, amibe nem kellett volna.

– Mibe?

Nem tehetem meg, hogy kényes dolgokról beszélek telefonon. A királynak és a minisztereknek vannak védett vonalaik, amiket nem lehet lehallgatni, de nálam ez esetben nem garantált a biztonság. Ha bárkinek beszélnék is, azzal csak bajba sodornám a fiamat.

– Mindegy. Nem fontos. Inkább te mesélj valamit!

– Minden fontos, Gamal, ami téged érint.

– Emese… – suttogom, és tudom, ebből rögtön megérti majd, hogy kár győzködnie.

Yasmin totális ellentéte. Míg feleségem soha nem ad fel semmit, Emese egy halk megjegyzésből tudja, hogy mikor kell visszavonulót fújnia. Az évek alatt adódtak viták közöttünk. Akadt néhány csúnya összeveszés is, de mindig visszataláltunk egymáshoz. Nem szépítem, nyilván ez Csilla miatt is így van, hiszen ha elhagynám Emesét, azzal Csillát hagynám el. És olyan soha, de soha nem történhet meg. Teszek rá, hogy kinek mi erről a véleménye.

– Jó, rendben. Majd elmondod, ha úgy érzed… – Megköszörüli a torkát, kissé szomorúbbá válik a hangja. – Tegnap megkeresett egy család, hogy segítsen nekik az alapítvány. A kislányuknak csontvelődonorra van szüksége.

Emese a mai napig vezeti azt az alapítványt, amit szervtranszplantáltaknak vagy transzplantációra váróknak hozott létre. Nagyon büszke vagyok rá emiatt, engem is sokkal elfogadóbbá tett ebben a témában, még akkor is, ha a hitem nem támogatja a szervátültetést.

– Emiatt vagy szomorú?

– Mindig megvisel az ilyesmi, Gamal. Ha gyerekről van szó, akkor különösen. Én is annyit szenvedtem… – Megremeg a hangja, nekem pedig elszorul a torkom. Elmesélt mindent. A szívbetegségét, azt, hogy miként nőtt fel vele, és miként hozott új életet neki Csilla halála. Sosem gondoltam, hogy a szánalom és a szeretet úgy tud összeölelkezni a dühvel és a kétségbeeséssel, hogy abból szerelem szövődhet. Pedig valami ilyesmi történt, mert Emese története jobban megérintett, mint azt vártam. Mondhatjuk, hogy azért, mert Csilla is szerepet kapott az életében, de ez részletkérdés.

– Nem szabad mindent a szívedre venned – suttogom, mire sírva belenevet a telefonba, hiszen pont azt a szervét említem, amit Csillától kapott.

– Jaj, Gamal. Néha nem tudom, hogy szándékosan viccelsz-e és próbálsz jobb kedvre deríteni, vagy át sem gondolod a szavaidat.

– Tudod, hogy a szíved és te nekem már egy és ugyanaz. Már csak mi vagyunk…

– Annyira szeretném, ha meggyógyulna! – utal vissza a gyermekre. – Még olyan boldog évek várhatnak rá. Rengeteg nevetés, játék és egyszer majd az igaz szerelem. – Ismét elkuncogja magát, mintha nem is egy halálos kórról beszélnénk. – Egyszer majd az ő életébe is besétál valaki…

– Cipőt venni? – vágok közbe, mert a mi első találkozásunk Emese akkori munkahelyén, egy bevásárlóközpontban volt.

– Akár… A legfelkavaróbb napja volt az életemnek…, ami az egész jövőmet meghatározta.

Furcsa, hogy így beszél arról a pillanatról. Emlékszem, engem is felkavart az a nap, Emese egész lénye, és a tudat, hogy Csilla szíve dobog benne. Egy igazán különleges találkozás volt, és ez a nem mindennapiság végigkíséri az egész kapcsolatunkat.

– Menni fog!

– Jelenleg a családtagjait vizsgáljuk. Biztosan sikerül, csak ne lenne ilyen rossz állapotban szegény.

Erre már nem tudok mit mondani. Elképzelni sem tudom, milyen érzés, amikor egy szülő a beteg gyermeke életéért aggódik. Eltemettem a szerelmemet, aki az életet jelentette, de ha akkor Annának esett volna baja, nem tudom, mi tartotta volna bennem a lelket.

– Ebben a hónapban nem megyek – terelem inkább el a szót. – Remélem, megérted!

– Persze. Ha gondod van, akkor azt meg kell oldanod. Wallidra jobb odafigyelni, mert a végén még az egész világgal hadba száll.

Emese tudja, hogy a fiam katona.

– Hát, velem most hadban áll, az biztos!

– Ne legyél vele szigorú, Gamal. Nemrég még te magad mondtad, hogy büszke vagy rá.

– Most is az vagyok. De emellett egy hülye idióta!

Mindketten elnevetjük magunkat.

– Ha viszont nem jössz, akkor gyakrabban kell hívnod! Képzeld, Anna is jelentkezett. Annyira örültem neki. Nagyon szerelmes.

Anna is gyakorta hívja Emesét, és van, amikor velem tart Magyarországra is, hogy találkozhasson a magyar rokonaival, vagy kimehessen a temetőbe. Voltaképpen örülök, hogy így kijön Emesével, bár ha rajtam múlt volna, sosem találkoznak.

– Igen. Az. – Néma csönd van, tudom, mire vár. – Ahogy én is. – Kuncogni kezd, mintha még mindig egy kislány lenne.

– Egyszer bele fogsz halni abba, hogy kimondod, Gamal! – Tény. Nehezen beszélek érzésekről. – Menj pihenni! Ha szükséged van rám, bármikor hívhatsz. Vagy ha csak el akarod mondani… – utal Wallidra. – Tudod, hogy te vagy számomra a legfontosabb, Gamal!

– Igen, tudom. Köszönöm. Vigyázz magadra!

– Te is vigyázz magadra, Gamal!

* * *

Ahmedre gondolok, néha irigylem őt. Már gyerekként is csodáltam, mert ki tudta zárni a külvilágot, és csak a saját kis birodalmában létezett. Sokszor kinevettük, Wallid és Khalid csúfolta, az anyja pátyolgatta, de véleményem szerint nála boldogabb ember nincs a földön. Bár ő is szereti a nőket, sokat járt el egy időben Walliddal ide-oda, de nem kattog, nem okoz magának problémákat holmi nőügyekkel. A minap említettem neki, hogy ideje lenne megnősülnie, mire csak annyit felelt, hogy ezt ő is így gondolja, így tegyek javaslatot, hogy ki lenne neki a megfelelő feleség. Megkértem Yasmint, hogy álljon elő valamivel, asszonyom pedig nagy hévvel vetette bele magát a feladatba, azt kérdezve: És Wallid? Na, ezen felbuzdulva Wallidnak is feldobtam a labdát, de ő csak meresztette rám a szemét. Nem is szóltam többet. Erőszakoskodni nem fogok. Persze most még annak is jobban örülnék, ha szoknyákon járna az esze, nem pedig gyilkosságokon.

A legborzasztóbb érzés, hogy nem állhatok csak úgy egyszerűen Billal elé, és kérhetem számon. Wallid felnőtt férfi, nem tartozom már érte felelősséggel, de az apja vagyok, a legjobbat akarom neki. Nem szeretném, ha megromlana a viszonyom Billallal, márpedig, ha ilyen játékokat űz, és nincs tekintettel ránk, akkor előfordulhat, hogy számonkérem őt.

Király lesz.

Jó ideje nem kérdés ez.

Az ország egyik fele már tisztában van vele, míg a másik csukott szemmel él, és elhiszik, hogy jelenleg van egy királyunk, aki tökéletesen kormányoz. Igen. Van egy királyunk, de nem kormányoz. A védelmi miniszterünk kezében van minden hatalom. Minden. És a minden az itt a királyságban valóban a mindent jelenti. Elismerem, Billal roppant okos, és előrelátó. Gyerekkorától építi a kapcsolatait, és Amerikától Európáig minden ország vezetőjét megnyeri magának. Persze büszkének kéne rá lennem, hiszen a lányom férje, de most túllépett egy határt azzal, hogy Wallidot a jobbkezévé tette. Talán azt gondolta, hogy szép gesztus lesz majd tőle, ha Anna közeli hozzátartozóinak tisztségeket ad, de Walliddal hibázott.

Bekapcsolom a laptopomat, és megnyitok pár nemzetközi oldalt, ahol elfogulatlanul írnak erről az egészről. Nyilván a királyságban síri csönd van a történtekről, de amiről nem beszélnek, arról sugdosnak. A netem nincs korlátozva, a magamfajták előtt nyitva a világ. Velem ellentétben például Yasmin gépére olyan szűrő van telepítve, hogy sosem jöhetnek vele szembe olyan hírek, amiket én látok.

„Október 2-án meggyilkolták a szaúdi monarchiát bíráló újságírót. Az eset az isztambuli főkonzulátuson történt, ahová az áldozat a török menyasszonyával tervezett házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Az isztambuli főügyészség már meg is szólalt az ügyben, azt állítják, hogy al-Muwalladot megfojtották. Előre kitervelt esetként hivatkoznak a bűncselekményre, véleményük szerint a gyilkosság rögtön azután történt, hogy az újságíró belépett a konzulátus épületébe. Ha ez így van, akkor azonban nemcsak az elkövetőket kell felelősségre vonni, hanem az egész külképviseletet, ahol még számtalan ember dolgozik. Az eset azonban még ennél is megdöbbentőbb, ugyanis Törökország azt is állítja, hogy az áldozatot a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.”

Már ettől megborzongok. Elképzelem, hogy Wallid ott áll, és a szeme sem rebben. Igen, határozottan így látom őt… Szerintem semmit sem érzett, és még most sem aggódik túlzottan. Nem neveltem kegyetlennek, és tudom, hogy a fiam tud érezni is, de tény, Wallid a legridegebb, leghiggadtabb gyermekem. Benne nem dúlnak úgy az érzések, mint a többiekben, ő nem mutatta soha a félelmét vagy a kételyeit, és nem formálta szavakká a kérdéseit sem. Ha valamit tudni akart, akkor nyomozott, vagy olvasott, de a legritkább esetben kérdezett. Biztos vagyok benne, hogy Billal is azért kedveli, mert nem kérdez, csak teszi a dolgát.

„A CIA is előállt egy jelentéssel, mely szerint a gyilkosság hátterében a szaúdi trónörökös állhat. Véleményük szerint ő rendelte el az újságíró megölését. Bizonyítékként említik, hogy a herceg számtalan üzenetet váltott az egyik tanácsadójával az újságíró eltűnésének idejében, és ez a tanácsadó tagja annak a tizenöt fős csoportnak, amely október 2-án Isztambulba érkezett. Rijád tagadja a trónörökös érintettségét az ügyben.”

Ez új hír. Tehát Amerika már be is szállt a dologba. Gyorsabban zajlanak a dolgok, mint hittem. Ha már Billal híváslistáját is előbányászták, akkor rohadt nagy baj van. Képbe fog kerülni Wallid is, ebben nem kételkedem.

Ó, bassza meg!

Felpattanok, és megyek egy kört a lakosztályban, hátha megnyugszom. A világ majd bosszúért kiált.

Gyorsan visszaülök a kanapéra, és tovább olvasom a friss híreket:

„Amerika, talán figyelmeztetésre, vagy ismerve a királyságot, később finomított a kijelentésein, és immár óvatosabban fogalmaz. A CIA elismeri, hogy nincs közvetlen bizonyítékuk arra, hogy a herceg gyilkosságra adott volna parancsot.”

Még szerencse!

Billal jó választás volt Anna mellé, de a politikai lépései bizony hagynak kívánnivalót maguk után. Elfogult vagyok az ügyben, hiszen nem tudom kívülállóként nézni a történteket. Csak Wallidon kattogok, és lelki szemeim előtt már látom, hogy halálos ítéletet mondanak rá, mi pedig darabjainkra hullunk.