9. fejezetÚgy érzem, őszintének kell lennem. Nemcsak a feleségemmel, hanem az uralkodóval is. Amióta az eszemet tudom, megfelelek neki, azt teszem, amire kér, harcolok a hazámért, azért, hogy az lehessek, amire ő szánt engem. De tegnap éjjel feltettem a kérdést magamnak: Mi van, ha Anna a hazám, ha érte kell harcolnom, ha Allah csak egyszerűen mellé szánt?
Ezért ülök most itt, várom a bebocsátást, a szemébe mondom. Úgy, ahogy Anna szemébe mondtam, hogy mi a véleményem a reformpontjairól. Aggódtam, de végül belátta, hogy szelídíthetne rajta, próbálkozni fog. Talán csak időt nyertem, de ez is valami.
Kinyílik az ajtó, a szolga bólint, így besétálok, egyenesen a király elé, aki a hasát simogatva alig várja, hogy leüljünk reggelizni.
– Salem, fiam!
– Salem, bácsikám…
Megölel, majd az aszt
