Az íjászlány gyorsan visszanyerte fizikai képességeit – a lelkiekkel rosszabbul állt. Előfordult, hogy egész nap, virradattól sötétedésig egyetlen szót sem szólt. Szeretett felszívódni és bizonyos távolságot tartani, ami egy kicsit mindünket nyugtalanított. Míg végre bekövetkezett az áttörés. Milva úgy engedett utat érzelmeinek, mint egy driád vagy tündelány – hevesen, lobbanékonyan és nemigen érthetően. Egy reggel a szemünk láttára előkapta a kését, és szó nélkül tarkóig lenyeste a varkocsát. „Nem való nekem, mert nem vagyok már lány”, mondta, mikor látta, hogy leesett állal bámuljuk. „De özvegy sem vagyok”, tette hozzá, „így hát vége a gyásznak”. Attól fogva olyan lett, mint régen – harapós, csipkelődő, szószátyár, és hajlamos a kevésbé szalonképes kifejezések használatára. Amiből azt a
