14. FEJEZET2012
Venezuela, Caracas
Hónapok óta itt vagyok… Vagy talán évek… Magam sem tudom. Repül az idő, aztán megáll, a képembe röhög, és csípőre tett kézzel, lábát táncoltatva a hideg kövön mutatja, hogy ő bizony most nem megy sehova, büntet.
Annyit tudok, hogy elvittek egy másik épületbe, ami csöppet sem olyan elegáns, mint ahova érkeztem, és ahol a pincébe kísért egy idősebb férfi meg az a bizonyos Manuel.
A rohadék Manuel!
Tudta ő már akkor, hogy mit akar, hiszen az a Jesus, akitől állítólag függ a sorsom, nem jött. Manuel magának akart, és meg is kaparint minden egyes nap. Sőt, olyan nagyvonalú, hogy nem kérdezi, ki más leli még kedvét bennem. Talán azt hiszi, nem mernek hozzám nyúlni mások, hiszen ő nem kertel, kijelentette: az ő rendelkezésére kell állnom. Rosszul tudja. Más
