13. FEJEZETElmentek, itt hagytak minket, pedig talán segítségünkre lehettek volna! Nagyon dühös vagyok, jelenleg úgy érzem, azt sem bánnám, ha a fejemre vadászók lettek volna, csak lenne ennek az egésznek vége.
Ez a Robert úgy néz a szemembe, mintha valamiért szégyellnem kéne magam. Borzasztóan meglepődöm azon, ahogy dühtől tombolva ököllel belecsap a fába. Van egy másodperc, amikor szinte biztos vagyok benne, hogy engem akar megütni, így megkönnyebbülök, amikor mellettem landol a keze a fán.
– Mi a faszt csináltok? Ha ismeretlen emberek tartózkodnak ugyanazon a terepen, amin mi vagyunk, akkor kussolunk… – üvölti a szőke.
– Mit nem mondasz! Ezt neki ecseteld! – mutat rám a barna, mint valami bűnbakra.
Elnevetem magam. Most először látom őket igazán tanácstalannak, és bevallom, élvezem.
