12. FEJEZET2020
DÉL-AMERIKA
Nem bírom tovább! Bele fogok pusztulni! Hol sírógörcs tör rám, amit elfordulva próbálok leplezni, hol pedig úgy érzem magam, mint egy holdkóros. Gépies mozdulatokkal a barna katonához lépek, és egyszerűen kérdezem:
– Nincs már kávé?
– Nincs.
– De nekem kéne valami…
Mindegy, mi!
Valami, ami felpörget vagy lenyugtat. Muszáj adnom valamit a bennem lapuló démonnak, mielőtt végleg le nem győz.
Bár kit érdekel?
Győzzön le! Öljön meg! Szipolyozzon ki teljesen!
– Na, az a valami nincs!
És még élvezi is, hogy így válaszolhat. A kínlódásom minden pillanatát páholyból nézi, és nem is tagadja, hogy jól mulat.
– Ne szórakozz már!
– Nem szórakozom.
– Azt mondtad, van gyógyszer…
A francba is, mindegy, hogy mit, csak adj valamit!
Reszket a kezem, a torkom kiszár
