ÖTÖDIK FEJEZET

2444 Words
ÖTÖDIK FEJEZETIg beült az autójába, és elhajtott. Bele sem gondolt, hová megy, és egy ideig nem is számított. Beérte azzal, hogy mozgásban van. Ha maradt hely, amit a magáénak nevezhetett, akkor az a kocsija volt, a Gremlin. A lakás Glennáé volt. Már őelőtte is ott lakott, és azután is ott lakik majd, hogy szakítanak, ami a jelek szerint éppen most zajlott. Merrin halála után Ig kis időre visszaköltözött a szüleihez, de nem érezte magát otthon többé, nem érezte, hogy oda tartozna. Most egyedül az autója maradt, ami nemcsak egy jármű, de lakóhely is volt számára, ahol élete nagy részét töltötte, ahol a sok jó és rossz történt vele. A jó: amikor Merrin Williamsszel szeretkezett a kocsiban. A fejét mindig beverte a tetőbe, a térdét meg a sebességváltóba, és ahogy az autó rázkódott, a merev hátsó lengéscsillapító fülsértően nyikorgott, és Merrinnek az ajkába kellett harapnia, ha nem akarta elnevetni magát aktus közben. A rossz: aznap éjjel, amikor Merrint megerőszakolták és meggyilkolták kint az erdőben a régi vashámornál, Ig ebben a kocsiban aludta ki részegségét, gyűlölve a lányt álmában. A Gremlin amolyan mozgó törzshely volt, amikor nem mehetett máshová, amikor az volt az egyetlen elfoglaltsága, hogy Gideon környékén autózgatott, és azt kívánta, bárcsak történne végre valami. Azokon az estéken, amikor Merrin dolgozott vagy tanulnia kellett, Ig a legjobb barátjával, a magas, sovány, félig vak Lee Tourneau-val sétakocsikázgatott. Kimentek a homokzátonyhoz, ahol időnként tábortűz lobogott, a tűz körül ismerős arcok, a folyóparton pár furgon parkolt, a hűtőtáska sörrel megrakva. Ig és Lee ültek a motorháztetőn, és figyelték, ahogy a tűzből pattogó szikrák eltűnnek az éjszakában, vagy a lángok tükörképét bámulták a lomha, fekete vízen. Arról beszélgettek, mi volna a legrosszabb módja a halálnak. Ig kijelentette, hogy vízbe fulladni a legrosszabb, és nem blöffölt, volt benne személyes tapasztalata. Egyszer elnyelte a folyó, lehúzta a mélybe, benyomakodott a torkán, és éppen Lee Tourneau volt az, aki beúszott érte, és kihúzta. Lee azt mondta, hogy Ignek szegényes a fantáziája, és hogy sokkal ramatyabb is van a vízbefúlásnál. A tűzhalál bármikor kenterben veri a fulladást, mondta, de hát mit is mondott volna mást, amikor egyszer már pórul járt egy kigyulladt autóval. Mindketten tudták, amit tudtak. A legjobbak azok az esték voltak, amikor Lee és Merrin is vele lógtak a Gremlinben. Lee lovagiasan behajtogatta magát hátulra – mindig Merrin ült elöl Ig mellett –, aztán kézfejét a homlokára fektetve kinyújtózott az ülésen, mint egy elgyötört Oscar Wilde a kanapéján. Ilyenkor kimentek a Paradise autós mozihoz, és sört kortyolgatva nézték, ahogy hokimaszkos őrültek félmeztelen kamaszokat hajkurásznak a vásznon, az áldozatok hangos dudaszó és éljenzés kíséretében hanyatlottak a láncfűrész alá. Merrin duplarandinak nevezte ezeket az alkalmakat: Ignek ott volt ő, Leenek meg ott volt a jobb keze. Merrin számára a móka nagyrészt abban merült ki ilyenkor, hogy egyfolytában Leet piszkálta, Lee anyjának halála napján viszont mégis ő érkezett elsőként a halottas házhoz, hogy legyen, akinek a vállán a férfi kizokoghatja magát. Ignek most egy fél pillanatra eszébe jutott, hogy kinézhetne Leehez; egyszer már kihúzta a mély vízből, hátha most is megtenné. De aztán eszébe jutott, mit mondott Glenna alig egy órája, a borzalmas, rémálomszerű vallomás, fánkzabálás közben: Eldurrant az agyam, és ott helyben rábuktam, pedig voltak is ott páran, akik látták, meg minden. Ig próbált úgy érezni, ahogy elvileg éreznie kellett volna, próbálta utálni mindkettejüket, de még egy lagymatag gyűlölködés sem jött össze. Más dolgok foglalkoztatták. Szám szerint kettő, és a kibaszott fejéből nőttek ki. És különben sem úgy állt a helyzet, mintha Lee hátba támadta volna, mintha lecsapta volna a kezéről az imádottját. Ig nem volt szerelmes Glennába, és nem gondolta, hogy a lány valaha is szerelmes lett volna beléje – Lee és Glenna viszont évekkel korábban egy pár voltak. Ilyet azért mégse tesz egyik barát a másikkal, csakhogy Lee és Ig már nem voltak barátok. Miután Merrint meggyilkolták, Lee Tourneau lazán és mondhatni, kesztyűs kézzel kitette Iget az életéből. A Merrin holttestének megtalálását követő napokban Lee többször is kifejezésre juttatta csendes, őszinte együttérzését, de nem ígérte meg Ignek, hogy számíthat rá, és nem kereste a társaságát. Aztán Ig észrevette, hogy mindig csak ő telefonál Leenek, az sohasem neki, és hogy Lee nem különösebben töri magát, hogy beszélgessen vele. Leere mindig jellemző volt egyfajta érzelmi távolságtartás, Ig valószínűleg ezért nem ismerte fel azonnal, hogy ejtették, de idővel végül csak kiderült, hogy hányadán állnak egymással. Ha az emberekhez nem értett is, a matekban mindig jó volt. Lee egy New Hampshire-i kongresszusi képviselő stábtagjaként nem engedhette meg magának, hogy kapcsolatot tartson fenn egy kéjgyilkosság első számú gyanúsítottjával. Nem voltak veszekedések, nem voltak csúnya pillanatok kettejük között. Ig megértette, legyen hát vége, még csak nem is neheztelt rá. Leenek – szegény, sebzett, szorgalmas, magányos Leenek – volt jövője. Neki nem. Az emlékeibe merülő Ig végül a Knowles folyó partján, az Old Fair Road-i híd lábánál kötött ki a kocsival. Ha vízbe akarja ölni magát, ennél jobb helyre nem is jöhetett volna. A homokzátony harminc méterre benyúlt a folyó sodrába, és csak a mély, gyorsan iramló, kék vízben szakadt vége hirtelen. Ig arra gondolt, megtölthetné a zsebeit kövekkel, és csak be kellene gázolnia. Vagy felkapaszkodni a hídra, és leugrani a magasból. Ha tökéletes munkát akarsz végezni, a víz helyett a parti sziklákat célozd meg. A becsapódás puszta gondolatától megvonaglott az arca. Kiszállt a kocsiból, és a motorháztetőnek támaszkodva hallgatta a magasan a feje fölött délnek tartó teherautók dübörgését. Sokszor járt itt korábban. Ahogy a régi vashámor a 17-es útnál, a homokzátony is a lődörgő fiatalok kedvelt célállomása volt. Ignek eszébe jutott, amikor még gimnazistaként kijöttek ide Merrinnel, és elkapta őket az eső, és ültek a gyomos partfalon a híd alatt, és sült kagylót ettek egy kosárkából. Olyan hideg volt, hogy látni lehetett a leheletüket, és Ig a kezében melengette a lány vizes, átfagyott ujjait. Aztán találtak egy olajfoltos, régi újságot, és amikor beleuntak a lapozgatásába, Merrin kisütötte, hogy csináljanak vele valami lélekemelőt. Valamit, ami jobb kedvre derít mindenkit, aki az esőben kinéz a folyóra. Felrohantak a hegyre, hogy születésnapi gyertyát vegyenek a 7-Elevenben, aztán visszarohantak a híd alá. Merrin megmutatta, hogyan kell papírhajót hajtogatni az újság lapjaiból, és meggyújtották és a hajókba helyezték a gyertyákat, és egyesével útjukra bocsátották a kis lélekvesztőket az esőben és a sűrűsödő alkonyatban. – Példát mutatunk a világnak – mondta a lány, annyira közel hajolva hideg ajkával Ighez, hogy az megborzongott a kagylóhússzagú lehelettől. – Merrin Williams és Iggy Perrish szebbé és jobbá teszik a világot. Vagy nem vette észre, vagy csak megjátszotta, hogy nem látja, mindenesetre kőhajításra a parttól a hajók esővízzel teltek meg, és elsüllyedtek. Attól, hogy felidézte a régi történetet, és azt, aki annak idején, Merrinnel való kapcsolatában volt, Ig fejében abbamaradt a gondolatok eszelős, irányíthatatlan kavargása. A nap folyamán most először lehetősége nyílt, hogy számot vessen helyzetével, hogy higgadtan felmérje, mibe csöppent. Fontolóra vette annak lehetőségét, hogy minden, amit a nap során átélt, csupán a képzelete műve volt. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy összekeveri a fantazmagóriáit a valósággal, és tapasztalatból tudta, hogy különösen könnyen esik valószerűtlen vallásos tévképzetek áldozatául. Még nem felejtette el azt a délutánt, amit a Lélek Lombházában töltött. A nyolc év alatt alig telt el nap, hogy ne gondolt volna rá. Persze ha a faágak közé épített házikó csak a képzelet szülötte volt – márpedig más értelmes magyarázat nem kínálkozott –, az érzéki csalódást mindketten átélték. Merrin és ő együtt fedezték fel a helyet, és az ott történtek titkos selyemfonálként kötötték össze őket egymással; olyasmi volt ez, amin elmerenghettek, amikor unalmassá vált az autózás, vagy amikor éjnek idején felébredtek a viharra, és nem tudtak visszaaludni. – Mindig is tudtam, hogy embereknek lehet közös hallucinációjuk – mondta Merrin. – Csak nem gondoltam, hogy én is az a típus vagyok. Az elgondolással, mely szerint a szarv a fején nem más, csak egy különösen állhatatos és riasztó érzéki csalódás, amolyan fejesugrás az őrületbe, amely már régóta váratott magára, nos, ezzel az elgondolással mindössze az volt a baj, hogy Ig csak azzal a valósággal tudott mit kezdeni, ami ott volt az orra előtt. Hiába mondogatta magának, hogy az egész csak a fejében létezik, attól még ugyanúgy haladtak előre a dolgok. Nem kellett hinnie benne; a hitetlenkedése nem járt következményekkel. A szarv mindig ott volt a halántékán, valahányszor felnyúlt, hogy megtapogassa. De még amikor nem érintette meg, akkor is tudatában volt a hűvös folyóparti levegőben meredező gyulladt, érzékeny szarvhegynek, a csontos kinövés meggyőző tömörségének. Annyira elmerült gondolataiban, hogy csak akkor vette észre a domboldalon lefelé guruló rendőrautót, amikor az megállt a Gremlin mögött, és a sofőr vijjogtatott a szirénával. Ignek fájdalmasan összeszorult a szíve, és amikor megfordult, látta, hogy az egyik rendőr kihajol a járőrautó utasoldali ablakán. – Mi az ábra, Ig? – kérdezte a rendőr, aki nemcsak egy rendőr volt a sok közül, hanem bizonyos Sturtz nevezetű. Sturtz rövid ujjú inget viselt, amiben jól érvényesült izmos, napbarnított alkarja. Az ing feszes volt, Sturtz pedig megnyerő külsejű férfi. Szélfútta szőke hajával és foncsorozott napszemüvegével mintha valamelyik cigarettagyár óriásposzteréről lépett volna le. Társa, a volánnál ülő Posada ugyanezt a hatást próbálta kelteni külsejével, de nem jött neki össze. Túl vékony csontú volt, az ádámcsutkája túlságosan kiugró. Mindketten bajuszt viseltek, de Posadáé gyér volt és enyhén komikus – egy francia fizetőpincért idézett valami Cary Grant-vígjátékból. Sturtz elvigyorodott. Sturtz mindig örült, ha látta. Ig egyetlen rendőrrel sem szeretett találkozni, Sturtzot és Posadát viszont külön kerülte, mivel a páros Merrin halála óta sportot űzött abból, hogy zaklassa: ha Ig tíz kilométerrel túllépte a sebességhatárt, máris leállították és átkutatták a kocsiját, büntetést szabtak ki rá szemetelésért, munkakerülésért, bármilyen mondvacsinált okkal. – Semmi különös. Csak álldogálok – mondta Ig. – Fél órája itt rontja a levegőt – állapította meg Posada. A két rendőr kiszállt az autóból. – És magában beszél. Egy nő, fentebb az út mellett, beparancsolta a gyerekeit, annyira ráhozta a frászt. – Akkor hogy megijedt volna, ha tudja, kivel van dolga – jegyezte meg Sturtz. – Hogy a kedves polgártárs deviáns szexmániás, és egy kéjgyilkosság fő gyanúsítottja. – Javára legyen mondva, hogy soha nem ölt gyereket. – Még nem – mondta Sturtz. – Elmegyek – ajánlkozott Ig. – Marad – mondta Sturtz. – Mit akarsz csinálni? – kérdezte Posada. – Be akarom vinni valamiért. – Jó, de milyen alapon? – Mit tudom én. Legszívesebben eldugnék valamit a kocsijában, egy zacskó kokaint, engedély nélküli lőfegyvert, faszom tudja. Kár, hogy nincs nálunk semmi. Csak ki akarok baszni vele. – Úgy szájon csókolnálak, amikor ilyen rondán beszélsz – mondta Posada. Sturtz biccentett, nem zavartatta magát a vallomástól. Ignek ebben a pillanatban eszébe jutott a szarv a halántékán. Már ezek is kezdték, mint az orvos és a nővér, vagy mint Glenna és Allie Letterworth. – Igazából arra vágyom – mondta Sturtz –, hogy ellenálljon az őrizetbe vételnek. Akkor lenne ürügyem, hogy kiverjem a kurva fogait a szopós szájából. – Ó, igen. Azt én is megnézném – mondta Posada. – Van róla fogalmuk, hogy miket beszélnek itt össze? – kérdezte Ig. – Nincs – mondta Posada. – Fogjuk rá – mondta Sturtz. Összehúzta a szemét. – Arról beszélünk, hogy bevigyük-e balhéból, csak azt nem tudom, miért. – Nem tudja, hogy miért akar bevinni? – Ó, már hogyne tudnám, miért akarom bevinni. Azt nem tudom, hogy miért beszélünk róla. Nem szoktunk megvitatni ilyesmit. – Miért akar bevinni? – Azért a buzis vigyorért, ami mindig ott van az arcán. A falra tudnék mászni a buzis vigyorától. Utálom a homokosokat – közölte Sturtz. – Én pedig azért akarom bevinni, mert ha esetleg ellenállna, Sturtz majd jól a motorháztetőre teperi, hogy megbilincselje – mondta Posada. – És akkor lesz mire kivernem este, csak úgy fogom elképzelni, hogy mindketten meztelenek. – Szóval nem azért akarnak bevinni, mert azt hiszik, hogy én öltem meg Merrint, csak a szüleim kihúztak a szarból? – kérdezte Ig. – Nem hát – mondta Sturtz. – Eleve nem is gondoltam, hogy maga volna a hunyó. Egy ilyen puhapöcs. Simán bevallott volna mindent. Posada felnevetett. – Tegye a kezét a kocsi tetejére – mondta Sturtz. – Be akarok kukkantani hátulra. Ig örült, hogy nem kell a két rendőr képét néznie. Kitárt karral a vezetőoldali ablak megnyugtatóan hűvös üvegéhez nyomta a homlokát. Sturtz megkerülte az autót, Posada odaállt Ig mögé. – Kellene a kulcs – szólalt meg Sturtz. Ig levette a jobb kezét a tetőről, hogy a zsebébe túrjon a kulcscsomóért. – Tartsa a tetőn a kezét – mondta Posada. – Majd én kiveszem. Melyik zsebben van? – A jobb elsőben. Posada Ig zsebébe csúsztatta a kezét, és előhalászta a csilingelő kulcskarikát. Odahajította Sturtznak, aki felnyitotta a hátsó ajtót. – Úgy benyúlnék megint – mondta Posada. – De most a zsebében hagynám a kezemet. Fogalma sincs, milyen nehéz nem visszaélnem a helyzetemmel. Egy kis tapizás kedvéért. Bizony. Annak idején eszembe sem jutott, milyen gyakran kell majd félmeztelen, jókötésű férfiakat megbilincselnem a munkám során. Be kell vallanom, volt, hogy rosszalkodtam. – Posada – szólalt meg Ig –, valamikor igazán Sturtz tudomására hozhatná, hogyan érez iránta. – A szarv lüktetni kezdett, miközben ezt kimondta. – Úgy gondolja? – kérdezte Posada. Meglepett volt a hangja, de nem tűnt elutasítónak. – Már többször eszembe jutott, de aztán mindig arra gondolok, hogy valószínűleg a szart is kiverné belőlem. – Dehogy. Szerintem csak arra vár, hogy maga kezdeményezzen. Mit gondol, miért hagyja nyitva az ingén a legfelső gombot? – Arra a gombra már én is felfigyeltem. – Egyszerűen húzza le a cipzárját, és bukjon rá. Lepje meg. Kényeztesse. Valószínűleg csak arra vár, hogy maga kezdeményezzen. De ne csináljon semmit, amíg itt vagyok, rendben? Az ilyesmihez nem kell közönség. Posada a szája elé görbítette a tenyerét, és belefújt, mintát véve a leheletéből. – Van egy kis bukéja – szólalt meg. – Reggel nem mostam fogat. – Pattintott az ujjával. – A kesztyűtartóban van rágó. – Sarkon fordult, és a járőrautóhoz sietett. Lecsapódott a Gremlin hátsó ajtaja. Sturtz peckesen visszaballagott Ig mellé. – Bárcsak volna rá okom, hogy őrizetbe vegyem. Bárcsak hozzám nyúlt volna. Hazudhatnám azt, hogy fogdosni próbált. Hogy ajánlatot tett. Mindig is buzisnak tűnt az imbolygó járásával meg a könnybe lábadt, sírós szemével. Nem hiszem el, hogy Merrin Williams széttette magának a lábát. Akárki erőszakolta is meg, szegény lány valószínűleg akkor baszott először egy jót életében. Ignek olyan érzése támadt, mintha parazsat nyelt volna, és a forróság megakadt félúton a nyelőcsövében. – Mit tenne – kérdezte a rendőrtől –, ha egy pasas fogdosni próbálná? – Feldugnám a seggébe a gumibotomat. Aztán megkérdezném tőle, na, buzikám, ehhez mit szólsz? – Sturtz egy pillanatra elgondolkodott, aztán így folytatta: – Kivéve ha piás vagyok. Mert akkor valószínűleg hagynám, hogy leszopjon. – Megint elhallgatott, aztán reménykedve megkérdezte: – Nem akar fogdosni kicsit, hogy feldughassam a… – Nem – mondta Ig. – De azt hiszem, igaza van a melegekkel kapcsolatban, Sturtz. Muszáj eligazítani őket, merre hány méter. Ha buzikám bepróbálkozik, és maga futni hagyja, azt fogják hinni, hogy maga is meleg. – Maga nélkül is tudom, hogy igazam van. Egyelőre végeztünk. Haladjon tovább. Nem akarom még egyszer itt találni a híd alatt, világos? – Igen. – Igazából nagyon is szívesen nyakon csípném itt a híd alatt. Néhány tasak kábítószerrel a kocsija kesztyűtartójában. Értve vagyok? – Igen. – Oké. Csak hogy tudja, mi a pálya. Most pedig tűnés. – Sturtz a kavicsos útpadkára dobta Ig slusszkulcsát. Ig megvárta, míg a rendőr elballag, akkor lehajolt a kulcscsomóért, aztán bekászálódott a Gremlin kormánya mögé, és egy utolsó pillantást vetett a tükörben a járőrautóra. Sturtz közben helyet foglalt az anyósülésen, és homlokráncolva meredt a kezében tartott csíptetős táblára. Posada oldalvást, járőrtársa felé fordulva ült a volánnál, és sóvár vágyakozással legeltette rajta a szemét. Ahogy Ig elhajtott, megnyalta az ajkát, aztán lehajtott fejjel eltűnt a műszerfal alatt.
Free reading for new users
Scan code to download app
Facebookexpand_more
  • author-avatar
    Writer
  • chap_listContents
  • likeADD