ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET
JASE
– Most kellene könyörögnöm az életemért?
Eben és Natiya a szekérre terelték a többi rabot. Wren és Synové az erdőbe vitt, és egy fához kötözött.
– Meglehet – válaszolta Wren. – Most hallgass és fülelj.
Füleljek? De mire?
Elfordultak, és otthagytak. Vajon az volt a terv, hogy itt hagynak, hadd aszalódjak meg – vagy hadd egyen meg egy kandok-medve? Néhány perccel később zörgést hallottam a hátam mögött. Emberi lépteket. Nem medve volt; de talán ez sem aggasztott kevésbé.
Kazi lépett elém. Megállt előttem, és arra kért, hogy hallgassak, és ne szóljak egyetlen szót se, mert vannak dolgok, amiket hallanom kell. Ha kell, be is tömi a számat.
– Kihagyhatod az újabb leckét a tolvajlét…
– Azt mondtam, egy szót se!
Dühösen nekifeszültem a köteleknek.
– Tessék, f
