– Jókora zűr vagy, Kazi – mondta Jase, és nekiszorított a folyosó falának. – Olyasfajta zűr, ami…
A pillantásában ott égtek a szavak, amelyeket ki szeretett volna mondani, de nem tette. Néma megállapodás volt ez köztünk. A combja az enyémhez szorult; a lélegzetem borzongva hullámzott. A hüvelykjével végigsimította az ajkamat.
– Kihagyhatnánk a vacsorát – folytatta rekedtesen. Sosem erőltette a dolgot, de tudtam, hogy mi jár a fejében. Az enyémben is az járt.
– Vacsora, szépfiú – suttogtam a nyakába. – Vár a család.
Már mindenki a helyén ült, mire beértünk az ebédlőbe – csak Dolise néni és a családja hiányzott.
– Kedves tőled, hogy végre csatlakozol – jegyezte meg Mason.
– Óvakodjatok az istenektől, mert elmulasztottátok a fohászokat – intett Titus.
Priya csettintett a nyelvével.
–
