Álszemérem

Chapter 4

Margaret egy idő után lelassította a lépteit. Megállt, majd a hátát a falnak támasztotta, és mélyeket sóhajtott.

Mindhárom lányát szerette, mindegyikre büszke volt valamiért, és olykor gyűlölte magát, amiért mégis keményebben bánt Constance-szal, mint az indokolt lenne.

Előszeretettel gondolt vissza a fiatal éveire, amikor még kérők hada versengett érte. Azóta tudja, hogy egy nő a szépségével mindent elérhet.

Philip Clavieri báró lett a férje, és elmondhatták nászukról azt, amit csak kevesen a párizsi arisztokráciában: szerelmi frigy. Egyre jobban megtörte őt a tudat, hogy valószínűleg lányainak nem lesz ilyen szerencséjük, hiszen Philipet csöppet sem érdeklik holmi romantikus érzések. Mintha elfelejtette volna, milyen a szerelem… Egy olyan kapcsolat, amiben a szíve is összenyílik két embernek, nem csak a javaik.

Neki feladata van.

Hogy feledhetné?

Hiszen a férje csaknem mindennap az orra alá dörgöli. Ha minden rendben megy, az természetes, ám ha gondok akadnak a lányok körül, az csakis az ő hibája. Márpedig Constance körül bőven akadt fennforgás…

Kezdett belefásulni, de finisben volt.

Még két-három év, és mindhárom lánya férjezett lesz.

Behunyta a szemét, és felidézte Constance alakját.

Ő a leggyönyörűbb a három lány közül.

Mit a három lány közül? Közel s távol!

A kimondatlan dolgok lassan, de biztosan emésztették őt fel. Nem beszélt arról, hogy Florance világrajövetele után úgy érezte, börtönbe került, Constance érkezése pedig csalódás volt, hiszen lány lett. Bianca újjászületést jelentett a számára, hiszen a második lány utáni házassági válságból ez mentette ki őket. Még akkor is, ha Bianca is lány lett. Philip ekkorra törődött bele mindenbe, és ekkor csitultak el a hullámok, amiket az első két lány gerjesztett.

Sokáig nyugalom volt a házban, ám Constance már kislány korában is megannyiszor viselkedett különösen.

Margaret kinyitotta a szemét és megcsóválta a fejét.

Mennyire szép…

Sosem mondta a középső lányának, de egy csodának tartotta őt. Annyira tökéletes, hogy az már fájó. Megfelelő magasság, karcsú derék, puha, széles csípő, kerek mell és formás fenék. A bőrét sem egy heg, sem egy folt nem csúfította el. Az ujjai kecsesek, a mozdulatai kifinomultak, a hangja pedig, mint a muzsika. A haja dús, hullámos, derékig érő, búzamezőket idéző. Okos, és ha éppen jó napok vannak soron, akkor engedelmes.

Igen, ez elég ritkán van – grimaszolt egyet Margaret.

De amikor így van, akkor a legtökéletesebb gyermek.

Florance, az elsőszülött lányuk nem okozott az anyjának annyi fejtörést, mint Constance. Az egyik engedelmes, a másik lázadó. Míg Constance számtalanszor a földhöz vágta magát dühében gyermekként, addig Florance mindig csak a száját szorította össze, ha baja volt. De más gondok is akadtak a középső lányával az idő előrehaladtával. Beteges, szinte hetente elájul, és bőven akad olyan eset, amikor mindebből nem emlékszik semmire. Margaret már a legelső ilyen kétségbeejtő alkalommal orvost hívatott, aki vérszegénységre utaló jeleket talált. Bő kosztra fogta, ám a helyzet nem változott. Pár év alatt eljutottak oda, hogy már jóformán természetes, ha a lány összecsuklik. Jó ideje nem hívtak már orvost, amolyan tabutéma lett házon belül a dolog.

Vannak, amik még ennél is jobban zavarták Margaretet. Például Constance őszintesége. Meggondolatlanul mondott ki szavakat, amik egy arisztokrata lány szájából közönségesnek tűntek. Váratlanul ért hozzá az emberekhez, előfordult olyan is, hogy egy séta alkalmával mások szeme láttára ölelte meg őt. Ő pedig csak állt, és nem tudott mit kezdeni gyermeke szeretetével.

Lánya külsőre felnőtt nő, de hol gyerekesen viselkedik, hol pedig még a koránál is érettebbnek akar tűnni.

Megőrül ettől. Olyan, mintha Constance maga sem tudná eldönteni, ki is ő valójában. Ha mindig cserfes lenne, ő elfogadná olyannak… Ha túl komoly gyermek lenne, megbékélne azzal… De ez a folytonos változás, és hangulatingadozás mindenkit felőröl.

A legnagyobb kihívása – csóválta meg ismét a fejét.

Csak akkor lélegezhet fel, ha az ő jövője rendben lesz.

Tovább indult, jó pár lépés után vette észre, hogy idegesen tördeli a kezét.

Beszélnem kell Philippel! – határozta el magát.

A férjének magasak voltak az elvárásai, de ezt már megszokta. Minél többször lázadt Constance, a férje annál több terhet zúdított rá. Margaret pedig őrlődött a feleség- és anyaszerep között. Mindenkit boldognak akart látni, de ez olyan szinten felemésztette, hogy a legtöbbször már inkább csak túl akart lenni ezen az egészen. Azt akarta, hogy a két idősebb lánya kirepüljön, és ő békében eltölthessen egy kis időt Biancával, akivel soha, semmilyen gondja nem akadt.

Bianca az ő megmentője. Olyan változást hozott az életükbe, amiért nem lehet eléggé hálás. Magának bevallotta: a legkedvesebb gyermeke. Nem is akart a jövőre gondolni, mert elképzelni sem tudta, hogy hamarosan Bianca is kirepül a családi fészekből.

Elszorult a torka, és újra elmormolta magában: Beszélnem kell Philippel!

Elfogadta, hogy Florance vagy Constance jövendőbelijének kiválasztásakor a rang és az anyagi háttér a mérvadó, de abba belepusztulna, ha Biancát boldogtalannak látná. Őt nem adhatják egy koros nemesúrhoz, bármennyire fontosak is az anyagi javak.

Párizsban ritkán jár kézen fogva a „nőtlen, jóképű, fiatal” arisztokrata vőlegény szentháromság.

Florance sorsa már elrendeződött, Philip megállapodott Victor Muriellel, ami Margaretet eleinte sokkolta, hiszen a báró sem nem fiatal, sem nem jóképű. Akkor nyugodott meg kissé, amikor látta, hogy Florance csöppet sem fogja fel tragikusan a dolgokat, elfogadja a kérőjét.

Constance-szal nem lesz ilyen egyszerű dolgunk… – gondolta, miközben behúzta maga után a lakrésze ajtaját.

Az ablakhoz sétált, önkéntelenül is a nehéz sötétítő anyagot igazgatta. A tökéletesség volt a hóbortja. Bár az anyag ráncai makulátlanul álltak, ő újra és újra, minden reggel babrált vele pár percet, mintha attól minden más is jobbra fordulna.

Szeme a kertben sétáló két lányra kúszott. Tudta, Constance most ugyanígy áll a saját ablakában, és a két testvérét figyeli. A harag és a szeretet, amit középső lánya iránt érzett, megtépázta a szívét. Segíteni akart neki, de nem szállhatott szembe Philippel. Mindez azt eredményezte, hogy nem is a férjére haragudott inkább, hanem a gyermekére.

Miért nem tud egy kicsit jobb lenni?

Miért nem tud mindig kedvesen viselkedni?

Miért ilyen beteges?

Miért van vele ennyi gond?

Annyira egyszerű lehetne!

Üvölteni tudott volna. Hogy lehet ilyen szerencsétlen? Hogy lehet, hogy a jóisten megajándékozta őket a világ legszebb és legördögibb teremtésével?

Maga előtt látta Constance-ot kisdedként, és szinte érezte az illatát is. Mennyit csókolgatta a vaskos puha ajkakat. Ahogy a lány serdült, az ajkai csak tovább szépültek.

Mocskos anyagiak.

Felsóhajtott. Hajtja őket az idő, mert a család anyagi helyzete csöppet sem rózsás. Ezelőtt két évvel még minden rendben volt, de a folyamatos pénzszórás, estélyek, ruházkodás, ékszerek… Nos… Ezek bizony megtépázták a kasszát, amiről persze senki sem beszélt. Nem is volt miről, hiszen minden nemes az udvar normáit követte, a fényűzést mindenki ugyanolyan meggondolatlan módon folytatta, ahogy a király.

Amiről mindenki hallgatott, hogy sokszor a polgárok már nagyobb anyagi biztonságban éltek, mint a felső körök. A rang és a vagyon már nem járt feltétlenül párban. Sok család igyekezett ezt úgy megoldani, hogy arisztokrata szegény fiúhoz gazdag, középosztálybeli lányt adtak feleségül, ezzel rangot adva a nőnek is. Mindenki jól járt.

De ő?

Mit kezdjen ő, hiszen neki lányai vannak, akiket ha egy gazdag, ám nem nemes ifjúhoz adnak, onnantól megszűnnek az elit tagjai lenni.

Abba belehalna!

Talán egy anyának mindig jobban fáj…

Végigsiklott a szeme Bianca alakján, akinek ruháján megcsillant a napfény.

Keménynek kell maradnia, nem enyhülhet meg.

Constance egy vad, zabolátlan jellem olykor, és neki következetesnek kell lennie. Észrevette, hogy amikor ő kedves, a lánya is az, amikor pedig szigorú, Constance-ba belebújik az ördög.

Ezt nem tűrheti. Annak a lánynak mindig kezesnek kell lennie, mint egy báránynak!

Olyannak, mint Florance vagy Bianca.

Nem foglalkozhat középső gyermeke dühkitöréseivel, nem hagyhatja, hogy azok sakkban tartsák. Néha már úgy vélte, hogy Philipnek van igaza, aki lányuk sírógörcseiről, hisztijeiről, ájulásairól nem is vesz tudomást. Elzárkózik a problémák elől, és egy idő után már hiába hajtogatta Margaret, hogy „orvos kell”, Philip csak legyintett. És ilyenkor újra és újra ott csengett fülében férje figyelmeztetése, amit a harmadik lányuk születése után kapott: „Mindhárom lányunkat úgy nevelje, hogy azon múlik majd a jövőjük.” Már akkor sem estek neki jól ezek a szavak, de az évek teltével fenyegetéssé fejlődtek. Philip mosta kezeit, ő pedig beleszakadt ebbe az egészbe.

Hát csoda, ha neheztel Constance-ra?

Minden problémájának ő a forrása.

Hiszen nem csupán az egyik lányáról van szó. Ha kiderül, hogy bomlott elméjű, az megpecsételheti a másik kettő sorsát is. Nem akad majd kérőjük, a nyakukon maradnak, és ők is porba hullnak. Párizs népe azonnal a szájukra venné őket, és bár Florance már kevésbé – hiszen neki a sorsa már eldőlt –, de Bianca is meginná a levét a szóbeszédnek.

Addig Florance sincs biztonságban, míg meg nem üljük a menyegzőt.

A szájához emelte a kezét, még az emlékektől is zavarba jött. Szem- és fültanúja volt egyszer, ahogy Constance az ágyában, félálomban vergődve sóhajtozott, nyögött, majd kipirult arccal riadt fel. Akkor azt állította a gyermeke, hogy rosszat álmodott, de ő tapasztalt, érett nőként tudta, hogy annak az álomnak bizony semmi köze nem volt rossz dolgokhoz, épp ellenkezőleg. A lányának erotikus álma volt. Ez elborzasztotta. Constance nemcsak bolond módjára viselkedik olykor, hanem még romlott is. Ha ez kiderül, nem lesz olyan jó parti, akihez nőül lehetne adni. Philip tajtékzana, és azt bizony a család minden tagja megérezné.

Istenem!

Nem akart belegondolni ebbe az egészbe. Reménykedett benne, hogy az idő mindent megold, és hamarosan rendbe jönnek a dolgok. A férje kérőt talál Constance-nak is, és férjhez adhatják őt.

Megmarkolta a szoknyáját, ellépett az ablaktól, kiment a lakrészéből, majd lesietett a lépcsőn. Úgy határozott, hogy csatlakozik a kint sétáló lányaihoz.