10. FEJEZETIstenem, nagyon rosszul vagyok. És ez csak az egyik baj, mert kezd eluralkodni rajtam a kétségbeesés és a tanácstalanság. Ha nem jutok hozzá valamihez hamarosan, nagy baj lesz. Mindegy, mihez, de kell valami! Csak a katonák segíthetnek, ezért félretéve minden büszkeségemet, feléjük veszem az irányt.
– Nincs valami csoki? – kérdezem rögvest, amikor a barna elé lépek.
Nem tudom, miért ezt kérdezem, kissé megrémiszt, hogy ennyire érdekel, hogy mi rólam a véleménye.
– De. Hogy a pihébe ne lenne? Milyet szeretnél? Ét-, tej-, fehér? Málnácskásat vagy eprecskéset?
Oké. Nyilván nem csokira van szükségem.
Az ételeszacskókra nézek, amiket a gépről hoztak le, és újra kiszalad a számon valami ostobaság:
– Nagyon éhes vagyok.
– Üdv a kokain világában. – A torkomban keserűséget érzek,
