NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET
JASE
Nash három kicsi, zöld körbe kente szét a tejszínes tökfőzeléket. Néztem kicsi ujjait a kanálon. Úgy játszott az étellel, mint én tettem hatéves koromban. Lydia napsugarakat rakott ki a húsdarabokból, amelyeket Anya vágott össze neki.
Hatéves koromtól egyedül éltem az utcákon.
Nem bírtam elképzelni sem Nasht, sem Lydiát, amint ételt kerítenek maguknak. Nem bírtam elképzelni őket teljesen egyedül, sem a rettegést, amit érezhetnének. Nem bírtam elképzelni, hogy egyáltalán túlélnének.
Nézd meg az ujjaimat, Jase! Alaposan nézd meg mindegyiket.
A lelki szemeim előtt megjelent Kazi szép, hosszú ujjainak képe – hiányzó ujjhegyekkel. Miért nem árulta el korábban? A vadonban annyiszor kérdeztem…
Én nem úgy nőttem fel, mint te.
Még sosem láttam könnyet Kazi szemébe
