NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET
KAZI
– Hol voltál, Kazi?
Levegőért kaptam, és a hang felé fordultam. Jase ült a szobám sarkában a sötétben.
– Engedd meg. – Odanyúlt, és felcsavarta az ágy melletti lámpát, éppen annyira, hogy őt még lássam, de a szoba többi része még mindig árnyékba borult. Az arca, a hangja rémisztően érzelemmentes volt. – Nem válaszoltál – folytatta. – Már jó ideje várok. Merre jártál?
Ezt el kell vele rendezned.
Egy bocsánatkérés…
Zsonglőrködj, Kazi. Ahogy mindig szoktál.
– Semmi közöd hozzá – feleltem. – Kifelé!
Nem voltam már képes zsonglőrködni. Ebben a percben nem. Vele nem.
Az arca szinte meg se rezzent, éppen csak egy kissé felszegte az állát. Hideg volt, távoli.
Felállt.
– Azt hiszem, tudom, mi a gond. Nem a megfelelő néven szólítottalak. Bocsánatot kérek. Tíz
