ÖTVENEGYEDIK FEJEZET
KAZI
– Mindenki a helyére! – kiáltottam.
Egy másodperc sem kellett, és térdre löktük a rabjainkat. Synové, Eben és Natiya megfeszített íjjal állt mögöttük, Wren ziethéje a kapitány nyakára simult. Én tíz lépéssel előttük álltam meg, a tőrömet markolva.
A levegőben égett kén szaga úszott. A szemem lassan hozzászokott a váratlan, vakító világossághoz – száz fáklya az éjszakában.
És akkor megláttam Jase-t.
Csak néhány lépésre állt tőlem, elzárva az utamat. A családja mögötte állt – Vairlyn, Priya, Gunner, Titus, Mason, Aram, Samuel, de még Jalaine is. Az arcukon ítéletet, fájdalmat, dühöt láttam. Mindenhol őrök álltak, ránk irányozták a nyilaikat, és a straza kivont kardokkal figyelt.
Jase szeme csillogott, úgy rázta a fejét, mintha gyomron rúgtam volna. Kinyitotta
