HARMINCHETEDIK FEJEZET
JASE
Az apám irodája most már az enyém volt. A halála óta nem léptem be ide. Itt egyszerre gondolkodhattam és eltemetkezhettem – a saját helyem volt. Amikor apánk kettesben akart beszélni valamelyikünkkel, ide hívta. A helyiség egyik sötét sarkában két túltömött bőr karosszék állt egymással szemben.
Most Jalaine ült velem szemben az egyikben. Remegett, kiabált – még mindig nem értette.
Talpra ugrottam.
– Nézz rám, Jalaine! Csupa vér vagyok! És én még jól jártam! Lehet, hogy Samuel nem lesz képes többé használni a kezét!
– De Jase…
– Ezzel vége, eldöntöttem! Kiveszlek az arénából!
– Egyszer történt meg! Egyetlen hiba volt!
– De hatalmas! Csaknem belehaltunk mind!
– És biztos vagy benne, hogy nem te követted el azt a hibát? – kiabálta, próbálva visszatolni rá
